Színesebbnél színesebb programokkal kezdődött a nyár intézményeinkben.
2023. 07. 05.

A Kék Szirom lakóotthonban családi nappal indult a június. 15-én az új ÉFOÉSZ által meghirdetett Alkotói pályázat eredményhirdetésén vettek részt lakóink, ahol Máté Szilvia vehette át nyereményét harisnyaorchidea virág alkotásáért. A Kállay gyűjtemény játékkiállításán filmjátékok és régi játékok kiállítását csodálhatták meg.

Június 22-én a Fogyatékkal Élők Nappali ellátásával közösen, Poroszló ÖKO Centrumában tölthettetek el egy tartalmas napot ellátottjaink az Oláh Viktória Alapítvány jóvoltából. A következő héten levendula mezőn tettek látogatást lakóink ahol a levendula szüret mellett, jutott idő relaxálni is a gyönyörű levendulák között. Lakóink megismerhették a levendulaszörp készítését és megkóstolhatták a levendulából készített különlegességeket is. Hogy legyen mibe rakni a szárított levendulákat, ezért foglalkoztatás során kis zsákokat varrtak ellátottjaink. A varrás mellett festeni tanulnak lakóink, akik új  festési technikákkal ismerkedhettek meg. Ennek köszönhetően szebbnél szebb képek készültek.

A 6. számú Idősek Klubja a napi foglalkozásokon kívül számos programmal készült ellátottjainknak. Június 7-én az Őzike Bölcsőde a Családi nap főpróbájára invitálta klubosainkat. A gyerekek előadással kedveskedtek, a gondozónők finom meggyes pitével és limonádéval várták klubtagjainkat. Egészségnap keretében Ress Andrea a Nyíregyházi SBO vezető szakápolója tartott előadást a cukorbetegségről. Az előadást követően lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre, vérnyomás és vércukor mérésre.

A „Torinói mogyoró-kávé parti” keretében igazi kávé különlegességeket kóstolhattak klubtagjaink. Esős napon régi magyar filmet néztek ellátottjaink, mely nagy tetszést aratott. Az elmaradhatatlan popcorn pedig még inkább erősítette a mozis élményt. A kreatív foglalkozáson sok-sok színes pillangót készítettek klubosaink. A Csaló közi pszichiátriai betegek nappali ellátása és a 3. számú Idősek Klubja is élményekben gazdag programokkal indította a nyarat. A programok között szerepelt színházlátogatás, szalonnasütés, idős torna, erdei séta, zenés klubdélután, teadélután, tansütöde-sütizés, tereprendezés, Robinson dombi kondi parklátogatás.

Az orosi Idősek Klubja részt vett a városi sport és egészségügyi napon. Íjász bemutató, kutyás bemutató, habparti, családi sor verseny szerepelt a programok között. A városi sport és egészségügyi napon Kapu Tibor űrhajós jelölt előadását is meghallgathatták az érdeklődők.  Klubtagjaink júniusban egyházi táborozó gyerekeket fogadtak. Mi mást is készíthettek volna ellátottjaink a gyerekeknek, ha nem palacsintát? A hónapban nem csak palacsinta készült, hanem lucskos káposzta és káposztás kapros lángos is.

A 9. sz. Idősek Klubja június 16-án részt vett a Megyei Nyugdíjas Találkozón Napkoron. A találkozó élményekben gazdag volt mindenkinek. Napi foglalkozás keretében az ügyes kezű asszonyok szép hűtő mágneseket és színes szélforgókat készítettek. A cseresznyéből és málnából az idősek finom süteményt készítettek. 2023. június 20-án Nagybányai művészek kiállítását tekintették meg klubtagjaink a Váci Mihály Kulturális Központban.